Minden valamirevaló országnak vannak radikálisai, Ez számomra teljesen rendben van, legyen nekünk is. Kell egy hang, amelyik ellenében a normális erők tudnak fejlődni, amihez képest mindenki tudja, hol van az értelem.
 

Az volna az igazi, ha ezek a mi radikálisaink olyan valóban erkölcsös, keményvonalas emberek lennének, akik nem csak megfogalmazni tudják a kemény kritikát, de azt hitelesen képviselik is.

Hamar kiderült számomra, nem akarok dicsekedni, de gyakorlatilag öt-hat éve tisztában vagyok vele, hogy a Jobbik nevű pártnak illetve mozgalomnak nincs valódi erkölcsi súlya. Pusztán karrier, illetve szűk mozgástérrel rendelkező politikai kalandbohóckodás nagyrészt az egész.
 

Ahhoz képest, hogy nyíltan a társadalmi béke megbontásával kampányolnak illetve manipulálnak, ami helyből nagy hiba és semmi jóra nem vezethet, mégis sajnálom, hogy kiderül róluk egyre inkább, nem is akarnak hitelessé válni, ők maguk a legkevésbé sem hisznek abban amit mondanak, ők csupán vezetik a szavazóikat.

És ez a legnagyobb baj.

Adott az elmúlt húsz, vagy nyolc év, kinek-kinek szíve szerint, és egy döcögős demokrácia, megannyi botránnyal, korrupcióval, politikai bűnözéssel. Milyen jó lenne ezt az elitet tényleg felpofozni, hogy mekkora felelősség van rajtuk, hogy térjenek már észre. Hiszen nem akarom én az országot irányítani, kemény munka azt rendesen csinálni, és örülnék neki, ha lennének olyanok, akik ezt szívvel-lélekkel tennék helyettem.
 

És jön a Jobbik. Feltüzeli a népet, az istenadtát, adjátok ide a protest-szavazatokat, anti-establishmentek ide gyertek! Eleged van ez elitből, a társadalom peremén vagy, majd mi felkaroljuk a problémádat. És jön a csalódás. Maximum 2-3 év, és a szavazóik 80 %-a maximum a kocsmában érdeklődik a politika iránt, mert a többségük rájön, ugyanaz történik, mindegy mekkora a Jobbik frakció, ők maradnak ott ahol voltak. A forradalom elmaradt.
 

És ezek az emberek már nem fognak szavazni. Nem fognak politizálni. Nem fogják számonkérni megint a korrupt politikusokat. Nem fognak tüntetni. Otthon maradnak, törődnek a saját dolgukkal. Rosszabb esetben külföldre mennek. És a mi demokráciánk marad ez a nyögvenyelős, úgy csinálunk, mintha tisztességes emberek lennének a kormányon típusú.  


Ergo a radikálisoknak a legnagyobb a felelősségük, és úgy tűnik ezt a Vona Gabi és a Morvai egyáltalán nem fogta fel.

 

Szerző: napielem  2010.03.31. 12:21 Szólj hozzá!

Címkék: jobbik morvai radikális vona

A bejegyzés trackback címe:

https://napielem.blog.hu/api/trackback/id/tr211883689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása